Magyar Tudomány 2025/7

Bicentenáriumi összeállítás

A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának ünnepi összeállítása

Vendégszerkesztő: Kurutzné Kovács Márta

  • Kurutzné Kovács Márta, Imre Sándor, Czigány Tibor, Ábrahám György, Berta István, Dabóczi Tamás, Ferkai András, Gáspár Zsolt, Imre Attila, Károlyi György, Molnár Kolos, Paál György, Páczelt István, Pap László, Poppe András, Stépán Gábor, Szabó Péter János, Szederkényi Gábor, Szilágyi József, Tánczos Lászlóné, Telek Miklós, Török Ádám, Török Béla: Kiemelkedő mérnöktudósaink két évszázados munkássága, jelenkori tudományos tevékenysége és jövőbeni tervei – akadémikusaink az élhető emberi életért, nemzetünk boldogulásáért (1251)

Külhoni bizottságok

  • Péntek János, Gábor Csilla, Nagy László: A Kolozsvári Akadémiai Bizottság – Az MTA romániai területi bizottsága (1321)
  • Bitay Enikő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mint a tudományművelés keretintézménye (1334)
  • Péntek János: Erdély(iek) az Akadémia kétszáz évében (1343)

Tematikus összeállítás

  • Szeverényi Sándor, Várnai Zsuzsa: 100 éve született Hajdú Péter (1356)
  • Csepregi Márta: Hajdú Péter életműve (1358)
  • Bakró-Nagy Marianne: Nyelvtipológia és areális nyelvészet Hajdú Péter munkásságában (1365)
  • Sipőcz Katalin: Hajdú Péter, a tankönyvíró (1374)
  • Wagner-Nagy Beáta: Tundraföldi Harucsi, Jompa és a többiek. A szamojéd nyelvek kutatása Hajdú Pétertől napjainkig (1381)
  • Sudár Balázs: A magyar őstörténetírás, a nyelvészet és Hajdú Péter (1389)
  • Róna-Tas András: Hajdú Péter, magyar őstörténet, szegedi altajisztika (1395)
  • Simoncsics Péter: Hajdú Péterről, aki nem akart tanár lenni (1403)
  • Szabados László képeslapgyűjteményéből (1410)

Tanulmányok

  • Engloner Attila, Vargha Márta, Nagy-Kovács Zsuzsanna, Honti Márk, Szűcs Péter: „Tiszta ivóvíz” Nemzeti Kiválósági Projekt: multidiszciplináris összefogás élvonalbeli alapkutatási eredményekért, közvetlen társadalmi hasznosulással (1411)
  • Birher Nándor Máté, Hajdu Gábor, Janó Evelin: Ki fog tanítani? – A pedagógusképzés jelene és jövője az egyházi szerepvállalás tükrében (1424)
  • Rókusz László: A biológiai hadviselés és a bioterrorizmus (1436)
  • Szabó Róbert, Szklenár Tamás: Változócsillagok klasszifikációja képalapú gépi tanulási eljárásokkal (1449)

Megemlékezés

  • Mészáros Ernő: Gyászol a meteorológusok közössége: elhunyt Czelnai Rudolf akadémikus (1457)

Tudósportré

  • Sótonyi Péter: Zimmermann Ágoston, a modern anatómiaoktatás úttörője (1462)
  • Szabados László képeslapgyűjteményéből (1465)

Könyvszemle

  • Wettstein Domonkos: Locsmándi Gábor. A városforma genezise (1466)
  • Gácsi Zoltán: Roósz András szerkesztő Effect of Microgravity and Magnetic Steering on the Melt Flow and the Microstructure of Solidified Alloy (A mikrogravitáció és a mágneses keverés hatása az olvadékáramlásra és a megszilárdult ötvözetek szövetszerkezetére) (1469)

***

Elektronikusan elérhető itt,

papír formátumban a Könyvtár folyóiratolvasójában.

Történelmi Szemle 2021/1

Tanulmányok

  • Csákó Judit: Az Altaichi évkönyv és a magyar krónikás hagyomány. Megjegyzések egy historiográfiai vita margójára (5)
  • B. Halász Éva: A békebírság (25)
  • Gömöri György: Téves adatok 17. századi síremlékeken. Serédi Zsuzsánna és Zrínyi Ilona sírköve (43)
  • Vigh Barbara: Vizsgálatok Széchenyi István gróf étkezései körül (49)
  • Tamás Ágnes: Sajtószabadság és sajtóirányítás élclapokbeli megítélése a kiegyezés első éveiben (1867-1868) (75)
  • Matolcsi Réka: „A király igazsága és a nemzet igazsága.” Egy 1903-as királysértési sajtóper tanulságai (99)
  • Szabó Róbert: Hadiérettségi, hadibizonyítvány. Az első világháborús katona-tanulók iskolai kedvezményei (119)

Mérleg

  • Csorba László: „Hadd reméljük, hogy bölcsességünk megszilárdítja azt, amit türelmük és hazaszeretetük elért…” Frank Tibor új könyve a kiegyezés angliai visszahangjáról (137)

Megemlékezés

  • Szarka László: Tilkovszky Loránt (1927-2021) (147)
  • Pritz Pál: Vida István (1940-2020) (151)

Magyar Tudomány 2021/3

Tematikus összeállítás • A fenntarthatóság új megközelítésben

  • Szilágyi Artúr, Bereczky Ákos: Az akkumulátoros elektromos személygépjárművek környezeti hatásainak értékelése a teljes életciklus figyelembevételével – hol az igazság? (292)
  • Koppány Krisztián, Hanula Barna: Mennyi szén-dioxid van egy euróban? A sikeres emissziócsökkentéshez globális gondolkodás, elemzés és tervezés szükséges (307)
  • Koppány Krisztián: A Pareto-hatékony klímavédelem és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési lehetőségeinek határa (322)
  • Szauter Ferenc, Bedő Anett, Kőrös Péter, Friedler Ferenc: Az automatizáltság növelésével a fenntarthatóságért (332)
  • Miskolczi Márk, Ásványi Katalin, Jászberényi Melinda, Kökény László: Hogyan döntsön a mesterséges intelligencia? Az önvezető autók morális kérdései (342)
  • Hanula Barna, Németh Péter: Fenntartható fenntarthatóság (353)

Tanulmányok

  • Bujtor László: Befoltozták a Römer-rést – megoldás egy hatvanéves őslénytani rejtélyre (364)
  • Kubassek János: Hunfalvy János, a magyar tudományos geográfia megalapítója (371)
  • Mindszenty Andrea: Id. Lóczy Lajos emlékezete (1849–1920) (383)
  • Mikesy Álmos, Nagy Zoltán: Egy állami kockázatitőkealap-kezelő szerepe a hazai innováció finanszírozásában – a Hiventures első hároméves tevékenységének és eredményeinek értékelése (400)
  • Szabó Róbert, Tóth Kristóf: „Tudós tanár – tanár tudós”: egy védés margójára (413)

Megemlékezés

  • Halmai Péter: Zalai Ernő 1943–2021 (420)

Ki a tudós?

  • Zsolnai László: A tudós felelőssége (425)

Könyvszemle

  • Sipos Júlia gondozásában
  • Rab Árpád: Popular music, technology, and the changing media ecosyste, from casettes to stream (428)

Kitekintés

  • Gimes Júlia gondozásában (431)

Elektronikusan elérhető itt.